Partnerek
| Az Élő Tisza a 2006-ban alakult Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET) tájtermék védjegye. A SZÖVET célja a Tisza vízgyűjtőjén élők megélhetési lehetőségeinek javítása, árvízi és környezeti biztonságának növelése, a tájak természeti értékeinek megőrzése és gyarapítása. Stratégiai célja, hogy az ártéri tájgazdálkodás meghatározó tájhasználati formává váljon a Tisza mentén. Tevékenységével a Tisza-menti gazdákat, feldolgozókat, kereskedőket jobb gazdasági helyzetbe kívánja hozni, hogy a természetkímélő gazdálkodás javítsa a megélhetési lehetőségeket. | ![]() |
||
|
A helyipiac.hu egy on-line értékesítési és kommunikációs platform. Hátterében egy együttműködés-fejlesztési stratégia áll, mely helyi, települési termékszövetségek létrehozását, a helyi gazdaságfejlesztést támogatja. A termékszövetségek alapítása mellett sikeresen működő helyi civil végpontok feltárását és hálózatba szervezését is ösztönzi, mellyel alapvető szemléleti változásokat kíván támogatni. |
|||
| A Jövő/Menő program célja, hogy a Mezőcsáti Kistérség életén keresztül mutassa be a fenntartható fejlődés ideájának megvalósulási lehetőségeit, a társadalom széles rétegeinek bevonásával, több közösségi program illetve műsor keretében, nem utolsó sorban pedig a kistérség virtuális helyi termék piacának segítségével. |
![]() |
||
![]() |
A Naturháló.hu Kft. magyarországi termesztésű élelmiszerek, helyi előállítású termékek és szolgáltatások a fogyasztókhoz történő közvetlen |
|
|
| A termelotol.hu egy kereshető termelői adatbázis. Célja a lehető legtöbb hazai termelő elérhetőségeit összegyűjteni és kereshetővé tenni, hogy akik szeretik a gyerekkort idéző régi ízeket, könnyen megtalálják a lakóhelyükhöz legközelebb lévő termelőt és felvehessék vele a kapcsolatot telefonon vagy személyesen. | ![]() |
||
![]() |
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) a vidék gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését, a minőségi falusi turizmus országos hálózattá való fejlesztését szolgálja. Képviseli a szolgáltatók gazdasági és jogi érdekeit, népszerűsíti a falusi turizmust, hogy minél többen megismerhessék a vidék által kínált egyedi, családias vendéglátást beleértve az egészséges táplálkozást, természeti értékeinket, népi hagyományokat, kultúrát, amely lelki és szellemi gazdagodást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt. | ||
| A Hulladék Munkaszövetség 14 magyar környezetvédő szervezet szövetségeként az erőforrások pazarlását természetesnek tekintő termelés, szolgáltatások és fogyasztás ellen küzd. A szervezet munkatársai és önkéntesei olyan termelési és fogyasztási rendszerek kialakításáért dolgoznak, amelyek fenntarthatóak és nem keletkezik bennük hulladék. Eszközeik a tanácsadás, a tájékoztatás, a szemléletformálás, a lobbi és a közösségi együttműködések ösztönzése a fenntartható jól lét érdekében. | ![]() |
||
![]() |
A Budapesti Turisztikai Hivatalt (BTH) a Fővárosi Közgyűlés hozta létre azzal a céllal, hogy gazdája legyen a város turisztikai promóciós tevékenységének. A BTH Budapesti Turisztikai Kft. a marketing szinte minden területére kiterjedő eszközrendszerével építi Budapest turisztikai imázsát, éri el külföldön a potenciális turistának tekinthető célcsoportjait, illetőleg teljes körű információval és szolgáltatásokkal látja el a szakmát, valamint a már Budapestre érkezett turistákat. Minden olyan turistákat érdeklő információ, amit nem található meg a Zöld Térképen, elérhető a www.budapestinfo.hu-n. | ||
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
![]() |
|
| |
|||||
Médiapartnerek
http://naturhalo.hu/

















